2013. május 6., hétfő

Tier- und Naturpark Schloss Herberstein, a kastély, SzG3


Mint korábban már írtam, a guta ütögetett engem, amikor télen itt voltam, ez volt az egyetlen hely, ahol szakadt a hó, szinte semmit nem lehetett látni. Akkor eldöntöttem, hogy ide mindenképpen vissza kell jönni. Szerencsére jó időt fogtam ki (mondjuk, nem véletlenül mentem akkor), így alaposan meg tudtam nézni mindent. A mindenből az következik, hogy ezt a beszámolót 4 részre kell bontani, különben nagyon hosszú, élvezhetetlen lenne. Ugyanis ez a hely egy valódi 4 az 1-ben attrakció és ráadásul csak 50 km-re van a magyar határtól. 1. a kastély, 2. az állatkert, 3. a Feistritz szurdok, 4. a Gironcoli Múzeum. ezek néhol egy kicsit átfedésben vannak, de azért elég jól el lehet különíteni azokat. Elsőként a kastéllyal fogok foglalkozni, mivel azt néztem meg először. Ez is több egységből áll. Maga a kastély, az ehhez tartozó történelmi kert (a Barokk kert), a történelmi fűszerkert, a gazdasági épületek, stb. Kicsit átlóg az állatkert is, meg itt van az állatkert egyik étterme is (legalább is a neve alapján oda tartozik: Restauran Simbawelt). de kezdjük az elején: a belépő díj eléggé magas, ilyenkor nyáron 14,50 Euro/ felnőtt, minden másra (és kombinációra) van kedvezmény, ezeket a pénztárnál kell megnézni, vagy megérdeklődni. Ha bejutottunk az állatkert területére balra kell fordulni, ez az út megy a kastélyhoz. Már itt felhívom a figyelmet, az egész napos gyalogláshoz nagy szintkülönbségek társulnak, ugyanis az egész komplexum egy hegyoldalra települt, vízszintesen szinte alig megy az ember (én úgy számoltam, hogy legalább 2 Gellérthegynyi magasságot minimum le kell küzdeni). Most egyenlőre lefelé kell menni. A kastélyhoz tartozó területek közül elsőként a Barokk kertbe botlunk bele. Énnek a felső egyharmadában van egy majomház (kis termetű majmoknak), a két oldalon kis szigetekre tudnak kimenni, körülöttük nagyon szép tórendszer van. A kert közepén kis pavilon (benne ivóvízcsappal, máshol nem láttam ilyet). Ez után, ha jobbra megyünk, akkor egy fedett lejárón a kertet lezáró épület túloldalára jutunk, itt van a fűszerkert. Azon végigmenve egy lépcsőn visszajutunk a kert egyik szegletébe. Innen továbbra is lefelé haladva több gazdasági épület mellett megyünk el, ezekben különféle kisebb kiállítások vannak. Egy kisebb kanyar után felülről rá tudunk már pillantani a kastélyra. A fehér színével alaposan elüt a harsogó zöld színtől, ami körül veszi. Figyelem: a kastélyt csak vezetéssel lehet megtekinteni (a belépőjegy ára ezt már tartalmazza!), de érdemes kivárni! 12:00-kor indul az első vezetés, ez után óránként követi a többi. Egy vezetés kb 45 perc. Szerintem kicsit rövid, mert igen sok a látnivaló. Ami fontos, nem összehordott tárgyakat lehet megtekinteni, minden a kastély eredeti felszereléséhez tartozik. A kastély legrégebbi része az ún. Herrenhaus, ez után építették meg a középső részt, majd végül a reneszánsz részt. Ellentétben több más kastéllyal, nem a régire építettek, hanem mindig bővítették a kastélyt. Ahogy haladunk előre a kastély látogatásával, időnként le tudunk tekinteni a Feistritz folyó szurdokára, valamint a kastély régebbi részeire. Innen látszik, hogy milyen kiemelkedő szirten van a kastély, melyet három oldalról körbevesz a folyó. A kastélylátogatás után lementem a szurdokba, egy másik részben részben ezzel fogok foglalkozni.
Néhány adalék a Herbersteinekhez:
olyan gazdag család volt, hogy egy időben Stájerország egy negyede az Ő uralmuk alatt volt. Viszont a dicsőség sem örök, a vár mostani urát börtönbüntetésre ítélték, mert az állatkerthez adott állami támogatást nem szabályszerűen használták fel (itt még ez is lehetséges!).

Herberstein kastély

Vissza a főoldalra (katalógus)

 a bejárat
 a barokk kert
 a majmok szigete
 a majmok szigete
 a majmok szigete
 a barokk kert
 a barokk kert
 innen már látszik a kastély
 lejárat a fűszer kerthez
 a fűszer kert
 a kastély
 a kastély
 a kastély
 a kastély
 a kastély konyhája
 a Herrenhaus
 kilátás a szurdokra
kilátás a szurdokra

1. kiegészítés:
Időközben idén harmadszor is ellátogattam ide, de most már hoztam a családom egy részét is. Igyekeztem úgy szervezni a dolgot, hogy augusztus 1-én lehetőleg itt legyünk, mivel akkor van a házassági évfordulónk és ezt a helyet elég szépnek ítéltem, hogy ott ünnepeljük meg. Ez persze nálunk csak annyit jelent, hogy ebédelünk egy jót az adott helyen, jelen esetben a Simbawelt étteremben (nagyon nincs is más,mert ez az egyetlen étterem). Sajnos a teraszról hamar be kellett menekülnünk a szárazság miatt nagyon felszaporodott darazsaktól, de ezt leszámítva jól sült el az egész. Az osztrákok most is kitaláltak néhány jó dolgot amivel segíteni lehet a hely megtekintését. Nekünk a húzós gyerek szekér kellett, szerencsére - mivel hétköznap voltunk ott - volt bőven belőlük. 5 Euróba kerül egy nap, 20 Euró letétet kell adni, amit a végén természetesen visszaadnak. A kis szekér nélkül nem tudtuk volna bejárni a helyet! Itt most csak néhány képet töltök fel erről az útról (ami újdonság), mivel korábban szerintem elég részletesen beszámoltam a helyről. A videót is ekkor készítettem. A terület bejárásában igen hasznos a kék kisbusz (a margitszigetire hasonlít). A bejárat mellől indul és a kastélyhoz megy le (itt először le kell menni, hogy utána feljöhessünk!).

Én és Lili a húzós kocsival a barokk kertben
Lili a kis szekérben
Én és Lili a húzós kocsival, úton a kastély felé
 a kastélyban megjelentek a muskátlik is
a kastélyban megjelentek a muskátlik is
a kastélyban megjelentek a muskátlik is
Lili, Éva (a feleségem), Évike (a lányom, Ő a nagynéni)
a kék vonat

Igazából ennyi az újdonság, eszméletlen meleg volt (ekkor volt a 2013-as nagy kánikula), de ennek ellenére jól éreztük magunkat. Ez főleg annak volt köszönhető, hogy elég árnyékos a hely, meg sok vizet kell hozni, vagy üdítőt mert az relatíve drága itt, mi meg hoztunk, ráadásul cipelni sem kellett, elhúztam a kocsiban. Vízvételi hely sincs túl sok, erre azért figyelni kell.

Közvetlen átjárás a többi herbersteini beszámolóhoz:

- Fotóalbum (az összes kép!)

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése