2013. május 7., kedd

Tier- und Naturpark Schloss Herberstein, az állatkert, SzG3



A Herberstein komplexum 2 egységével végeztünk, most a területileg legnagyobb részével, az állatkerttel fogunk foglalkozni (bár lehet, hogy a szurdok nagyobb, de végül is lényegtelen).
Mondjuk ki, nem véletlenül alakult ki, hogy itt állatkert létesült. Miután a birtok kastélyhoz közeli része végül is egy hegyoldalban található, tehát mezőgazdasági tevékenységre nem igazán alkalmas, már a XVII. században elkezdték a Herbersteinek szarvasok betelepítését, vadaspark jelleggel. Kezdetben őshonos állatokkal foglalkoztak, majd (miután nyilvános, látogatható lett a vadaspark) elkezdték az egzotikus állatok betelepítését is. Az állatokat kontinensek szerint csoportosították (erre szintén jó példa még a Zlin-Lesna-i állatkert is). A bemutatás rendszere igen egyszerű: jó nagy területet biztosítunk az állatoknak, hogy jól érezzék magukat, az emberek mozgása által okozott zavarást azzal csökkentem, hogy zömmel sövények között kell mozogni (van úgy, hogy sövény alagúton kell áthaladni), sok helyen kilátó pontot létesítek, onnan és a sövényekbe belerakott üvegezett falakon keresztül lehet az állatokat megtekinteni. Ennek persze az lett a következmény, hogy az állatok tényleg jól érzik magukat, teszik a dolgukat, tehát délben elvonulnak szunyókálni az árnyékba. Ilyenkor nem sok állatot lehet látni. De ez legyen inkább az emberek problémája, az állatokat tényleg jól tartják. Ezen a részen van két kis gyerek játszótér is (nem lehet az egész napot állatnézéssel tölteni). Az egyik egy amerikai vadnyugati stílusban készült, itt kis csúszda, fagylaltozó, hinta, stb. található. A másik az állatsimogató mellett található, ez egy kicsit kisebb. Amint említettem, az állatokkal való találkozás (azok megtekintése) kissé esetleges, valószínűleg ezt felismerve az állatkert bemutatókat is tart, ennek menetrendje szórólapokon megtekinthető. értelemszerűen szombaton, vasár- és ünnepnapokon van belőlük több. Én a gepárd bemutatóba futottam bele. Ennek az a lényege, hogy a gepárd a legjobb formáját futás közben mutatja, ezért meg kell futtatni a közönség előtt. Ezt úgy érik el, hogy egy csákányos sífelvonóhoz hasonló pályát építettek ki, a csákány végére egy szép darab húst helyeznek, majd jó gyorsan lehúzzák a felső végétől az alsó felé, mire a gepárd hatalmas ugrásokkal rohan a hús után. Ezt tényleg csak a természetfilmekben lehet látni (meg itt). 
Visszatérve a terület hatalmas voltára, úgy láttam, hogy kis húzós kocsikat is lehet szerezni és abban lehet vonszolni a gyereket (a saját tolókocsin kívül). A nagy szint különbségek miatt nem alkalmas a kerékpározásra a terület (talán nem is engedik), lefelé megszaladhat és veszélyes lehet a gyerekre nézve. Mindenesetre a gyerekeken nem látszott még a nap végén sem, hogy az állatkert bejárása igen nagy fizikai igénybevétellel jár.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 az állatkert, az állatkert legmagasabb pontján
 az állatkert
 az állatkert
 az állatkert
 az állatkert
 az állatkert
 az állatkert
 az állatkert
 az állatkert
az állatkert, pelikánok
 az állatkert
 az állatkert, vadnyugati játszótér bejárata
 az állatkert, vadnyugati játszótér, fagyizó
 az állatkert, vadnyugati játszótér
 az állatkert, játszótér
 az állatkert, játszótér
az állatkert, az állat simogató
az állatkert, a gepárd bemutató
 az állatkert, a gepárd bemutató
 az állatkert
az állatkert

Közvetlen kapcsolat a többi herbersteini beszámolóhoz:


- Fotóalbum (az összes kép)

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése