2016. június 5., vasárnap

Mattighofen, SzG3


Mattighofenben azért álltam meg, mivel untam már, hogy állandóan borult az ég, itt viszont végre kisütött a nap. Igazából maga a városka csak éppen hogy beleillik a szép osztrák városokba, viszont a Mária mennybemenetele plébánia templom és a kastély.
 Először lássuk a templomot: az első említés 1379-ben történt a templomról. A templom három hajós nagy kereszthajóval. Nagyon szépek a freskók és valahogy az egész szebb, mint a templomok zöme, amit ezen a környéken láttam.
2. a kastély: már a 8. században nyoma volt a kastélynak. Ismerve e környék viharos múltját, csoda, hogy ez a kis kastély fenn maradt. Seregek, tulajdonosok jöttek mentek, még a XX. században is. 1918-1938-ig a Háború áldozatainak alapítványa volt a tulajdonos, majd itt működött a német Birodalmi Erdészet. 1945-től amerikai megszállás alatt volt a kastély. 1947-től az Osztrák Szövetségi erdészet birtokába került, majd 2007-ben a város megvette és azóta közfeladatokat látnak el a kastélyban (többek között itt található a Polgármesteri Hivatal is). Igazából nem egy nagy szám a hely, de ha valaki éppen erre jár, akkor egy kis pihenőre nagyon alkalmas hely.
A kastélyban egy étterem is működik.

Vissza a főoldalra (katalógus)

Fotóalbum (az összes Mattighofen-ben készült kép itt tekinthető meg).

Sankt Marien (Probsteikirche):









Schloß Mattighofen











Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése