2015. április 15., szerda

Kobersdorf (Kabold), a vár, SzG3


Kabold Sopron felől viszonylag könnyen elérhető. Sajnos nincs egész évben nyitva, főleg nyári játékokat tartanak benne. Szerencsére majdnem teljesen körbejárható, így legalább kívülről megtekinthető volt ez a vízi vár. Ami egyébként majdnem végleg leromboltatott, olyan elhanyagolt állapotba került. Pedig elég régi az eredete, az első említés 1222-ből való. A legnagyobb csapás akkor érte a kastélyt, amikor a török szinte ellenállás nélkül elfoglalta és lerombolta. Kísérleteket tettek az újjáépítésére, azonban ez nem nagyon halad előre, így a tulajdonosok eladták az Esterházy családnak. Azonban Ők is elvesztették érdeklődésüket a kastély iránt (hiszen Kismarton és Fraknó is nagyon közel van ide), így teljesen leromlott a kastély. 1963-ban az elhanyagolás és a számtalan háború következtében a kastély olyan szánalmas állapotba került, hogy lebontását tervezték. Az utolsó pillanatban a Bolldorf-Reitstätter család megvette a kastély és gyönyörűen felújította eredeti pompájában. Kívülről nézve tényleg nagyon szép, belülről pedig csak nyaranta lehet megtekinteni.

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

 Kobersdorf (Kabold), a vár
 Kobersdorf (Kabold), a vár
 Kobersdorf (Kabold), a vár
 Kobersdorf (Kabold), a vár
 Kobersdorf (Kabold), a vár
 Kobersdorf (Kabold), a vár
 Kobersdorf (Kabold), a vár
 Kobersdorf (Kabold), a vár
 Kobersdorf (Kabold), a vár
 Kobersdorf (Kabold), a vár
 Kobersdorf (Kabold), a vár
Kobersdorf (Kabold), a vár

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén