2014. február 10., hétfő

Straß (in Steiermark), SzG3


Ezt a helyet korábban nem akartam feltenni, de tanulmányozva a képeket egy érdekességre bukkantam.
Maga a község nem túl érdekes, még szépnek sem lehet igazán mondani, főleg nem osztrák viszonylatban. Amiért megálltam itt, az a kaszárnya épülete volt, amiről először azt hittem, hogy egy kastély, vagy valami hasonló. Amikor megnéztem a főbejárat előtti kőtáblát, akkor láttam, hogy ez a János főherceg kaszárnya. Mindebből az következik, hogy az épületeket csodálatosan karbantartották, így lehetett egy kastéllyal összetéveszteni. Sajnos be nem engedtek, hogy az udvaron kiállított fegyvereket lefényképezhessem és itt nem kísérleteztem azzal, hogy hátha a "hátsó ablakon be tudok mászni", lévén hogy katonaságról van szó, ráadásul az egyik osztrák elit egység, a 17. határvadász zászlóalj kaszárnyája. 
Maga az épület nagyon régi (1583-ban épült), de laktanyának csak kb. 160 éve használják. Mint határvadászok, a régi osztrák vadászüdvözlést használják, egymás köszöntésére, ill. harci kiáltásnak (ez az amerikaiak között is divat, hogy egyes egységek eltérő harci kiáltás, buzdítást használnak): Horridoh!
A kapu előtti kőtáblához visszatérve megállapítottam, hogy minden laktanya előtt ugyanezt a típust használják a laktananya megnevezésének kiírására. Na itt jön az érdekesség. Ha megnézitek a kapu képét, fölötte egy kettős címer található, balra az osztrák, jobbra a magyar koronás címer (az a változat, ahol alul a horvát piros-fehér kockás címerrész is látszik) található. Nem verték le, hanem az egészet az épülettel együtt gyönyörűen karban tartották. 
Ahogy említettem, ez az egység egy elit egység még Ausztrián belül is és részt vettek szinte minden olyan misszióban, amit az osztrák semlegesség ellenére engedélyeztek. A kapu melletti feliratból még az is megállapítható, hogy itt tanyázik az EU egyik harccsoportja is (vagy a határvadász zászlóalj működik EU harccsoportként, ezt nem tudtam kideríteni). A kapcsolódó helyőrségi templomot meg tudtam nézni, ez is nagyon szép, de valami miatt nem engedtek ott fényképezni (nem tudom, hogy egy templomban milyen hadi titkot tudnék kideríteni, de nem vitatkoztam velük).

Vissza a főoldalra (katalógus)

 a János főherceg kaszárnya
 a János főherceg kaszárnya
 a János főherceg kaszárnya
 a János főherceg kaszárnya
 a János főherceg kaszárnya
 a János főherceg kaszárnya
a János főherceg kaszárnya

Vissza a főoldalra (katalógus)