2013. december 2., hétfő

Maria Buch - Feistritz, SzG3


Találtam még egy helyet, amit nem tettem fel. Amikor Judenburgból elindultam hazafelé, már beterveztem ennek a templomnak a megtekintését, mert már az odaútnál is látszott, hogy egy nagyon szép templomról van szó. Magasságával is kirítt a körülötte lévő néhány épület közül. Sajnos az interneten nem sok (szinte semmi) információt nem találtam róla. 
Mindenesetre a település leghíresebb látnivalója a kegytemplom (persze településről is eléggé nagyzolás beszélni, 4 kisebb falucskából és 17 kisebb vagy még kisebb lakott helyből áll a község, melynek egyik falucskája Maria Buch). Először 924-ben említik a templomot (tehát elég régi alapítású) és ami érdekes, hogy a salzburgi érsekséghez tartozott területileg, tehát egy enklávé volt Karintián belül. Ez a jelenség (mármint, hogy kisebb nagyobb területek voltak, mint enklávék az egyes tartományokon belül, egészen a XIX. századig megszokott jelenség volt Ausztriában). Jelenleg a Mura völgy egyik legfelkapottabb zarándokhelye. Ennyit lehetett összeszedni az interneten. Azt kijelenthetem, nagyon szép!

Vissza a főoldalra (katalógus)

 a kegytemplom
 a kegytemplom
 a kegytemplom
 a kegytemplom
 a kegytemplom
a kegytemplom 
 a kegytemplom
 a kegytemplom
 a kegytemplom
 a kegytemplom
a kegytemplom
!
Vissza a főoldalra (katalógus)