2013. június 1., szombat

Bécs, Hofburg, SzG3



Bécs egyik legnagyobb látványossága a Hofburg. Ráadásul belvárosban van, így akár gyalog is könnyen megközelíthető.
A magját alkotó középkori várat a 13. században építették, és 1283, vagyis I. Albert német király regnálása óta ez számított az uralkodók rezidenciájának. Szinte minden király és császár épített hozzá, így szinte már valódi város a városban, 240 000 ezer négyzetméteren terül el Bécs központjában.
A régi vár idővel svájci szárnnyá változott, ezt a nevét a benne lakó svájci gárdistákról kapta, akik a palotaőrséget alkották. Ma itt találhatók a koronázási jelvények. A 16. században épült a Stallburg, amely a 18. század óta a királyi istállóknak is helyet biztosít, illetve szintén 16. századi Amalienburg, ami eredetileg különálló épület volt, de I. Lipót császár összekötötte azt a svájci szárnnyal. Az újonnan létrejött Lipót-szárnyba azután Mária Terézia császárné költözött be, ma pedig ez az osztrák államfő székhelye.
1452-től a Hofburg volt a Habsburg Birodalom uralkodóinak, az osztrák uralkodó főhercegeknek, és a Habsburg-családból választott német-római császároknak székhelye, 1806–1918 között itt volt az osztrák császárok lakóhelye.
Ma a Nemzeti Könyvtár és a Sissi Múzeum is itt kap helyet, valamint a csodálatos Szent Mihály-szárny, amelynek 50 méter magas kupolája az épület leglátványosabb eleme.
A sok helyen átjárható épületegyüttesben 18 épületrész, 54 lépcsőház, 26 folyosó 19 udvar és 2600 helyiség található, a komplexumban 5 000 ember él és dolgozik. („A jó császár tulajdonképpen átjáróházban lakik” – mondta egy alkalommal I. Ferenc József.)
Gótikus emlékek: az eredeti periódusból csak a Várkápolna részletei maradtak fenn.
Reneszánsz emlékek: Svájci-kapu (Schweizertor) és Követ lépcső, Amáliavár, Istállósvár.
Barokk emlékek: a Lipót-szárny illetve a VI. Károly császár által építtetett szárny: Nemzeti Könyvtár, Lovarda, Birodalmi kancellária (Fischer von Erlach)
Nagyon sok kiállítás van itt, szinte követhetetlen:
Császári lakosztályok
Ezüstkincstár
Sisi Museum
Spanyol Lovasiskola
Az Udvari Zenekar Kápolnája
Kincstár
Albertina
Osztrák Nemzeti Könyvtár Díszterem, Ágoston-rendi olvasóterem
Hofburg Kongresszusi Központ és Tanácstermek
Régi Hangszerek Gyűjteménye
Ephesos Múzeum
Udvari vadászati és fegyvergyűjtemény
Osztrák Nemzeti Könyvtár Papirusz Múzeum, Olvasótermek
Ágoston-rendi templom
Földgömb és Eszperantó Múzeum
stb.

(a piros színnel jelzetteket már láttuk)
(forrás: wikipedia)
Ezek közül már többet meg tudtunk nézni (pirossal vannak jelölve). Kevesen tudják, de eredetileg a Hofburgroz tartozott a Természettudományi és a Szépművészeti Múzeum is. Ha valaki a Kincstárat akarja megnézni számítson arra, hogy néha hatalmas a tömeg, ha több buszos turistacsoport összefut. Ekkor több óra is lehet a bejutás (pld. húsvétkor ne kísérletezzen senki, már láttam, hogy akkor mekkora a tömeg). A Hofburg még este is szép, fantasztikus a kivilágítása.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 a Hofburg
 a Hofburg
 a Hofburg
 a Hofburg
 a Hofburg
 a Hofburg
 a Hofburg, bejárat a Kincstárhoz
a Hofburg, a Kincstárban

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése