2013. május 23., csütörtök

Pöllauberg, SzG3



Noha a helyet is le fogom írni, mégis néhány osztrák jelenségről fogok írni.
Pöllauberg Pölau felet helyezkedik el, egy viszonylag magas hegyen. Pöllauből egy 6 km hosszú úton lehet feljutni, ezen távolságon tudja csak leküzdeni a magasságkülönbséget. Itt is látszik, hogy Ausztria - legalábbis Burgenland valamint Stájerország egy jó része - egy nagy tanyarendszer, kisebb faluközpontok vannak, de mindenki szanaszét lakik. Mindenhová aszfaltút vezet. Itt is csak egy pici faluközpont van, a faluhoz tartozó lakók szétszórva élnek és gazdálkodnak. Ez a település a templom köré szerveződött, Stájerország egyik leglátogatottabb temploma. Most is istentisztelet volt, ezért nem tudtam fényképezni belül. A sógorok nagyon komolyan veszik a dolgot, mert ha valaki éppen nem áll ki a parkolóból, akkor a templomtól csak kb. egy km-re tudtam volna parkolni. A templom mellől fantasztikus kilátás nyílik Pöllaura, innen látjuk, hogy milyen magasan is vagyunk. Ahogy végeztem a templommal, felfigyeltem arra, hogy az egyik épület előtt a parkolóban felállítottak több asztalt és padokat, valamint igen gusztusosan megterítettek (valamint az ételt és az italt is szépen szét szortírozták). Ez a helyi természetvédelmi iskola előtt történt és biztos, hogy a templomból kijövők egy részét (talán az iskola növendékeit) akarták fogadni így. Inkább a tény volt érdekes: teljesen természetesnek vették, hogy a parkolóban terítenek és ott jönnek össze, hogy jól érezzék magukat. Jól is hogy ide jötte, mert láttam egy táblát, mely szerin egy kicsit lefelé valami virágos kertek vannak. Kiderült, hogy a templom alatt egy nem túl nehéz ösvényt alakítottak ki öt kis tematikus kerttel. Az első a virágos kert volt. A második a snapsz (pálinka) kert. Itt rugós székek, billenő padlók mutatták meg milyen egy részeg ember amikor dülöngél és ezeket tükrökben lehetett megtekinteni. A következő a fűszerkert volt. A negyedik: szoba kilátással. Itt egy magas sövénybe, ami a szoba falát imitálta, ki volt vágva egy ablaknak megfelelő nyílás, ahonnan a tájképet lehetett megszemlélni. Az ötödik nevét nem tudom, itt két pad volt elhelyezve egymással szemben. Szerintem jópofa ötlet. Az ösvény végén visszajutunk a templomhoz.
A templom (Maria Pöllauberg) igen régi, eleinte a most is meglévő Anna templomban szolgáltatták az igét. Hamar igen felkapott zarándokhely lett, így felmerült egy nagyobb templom építésének az igénye is. A templom igen nagyra sikeredett, túlnyúlt a hegytetőn, ezért a nagy kapuzatához csak 18 lépcsőn lehet feljutni. Az is érdekes, hogy három oldala törmelékekből lett összerakva, csak a nyugati homlokzata épült kőből. A templom részben gótikus részben barokk stílusú ez okoz némi képzavart.
A falu többször elnyerte már Stájerország legvirágosabb falva címet is.
Ezek Ők.

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)

a Plébánia templom és az Anna templom
 a Plébánia templom
 a Plébánia templom
 a Plébánia templom
 a Plébánia templom
a Plébánia templom 
 a Plébánia templom
 a Plébánia templom és az Anna templom
 a Népiskola parkolója
kilátás Pöllaura
 a virágos kert
 a snapsz kert
 a séta ösvény
 a fűszer kert
 a szoba kilátással kert
a nyugalmas kert

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése