2013. április 26., péntek

Stubenberg am See, Stubenbergersee, SzG3



Amikor legutóbb erre jártam, vastagon tél volt és csak a várat (Schloß Stubenberg) látogattam meg, ami jelenleg igen magas színvonalú szállodaként működik. A tavat nem volt érdemes, mert be volt fagyva, teljesen kihalt. A feltöltött képek alapján valószínűleg jól gondoltam a dolgot, hogy egy szép tavaszi napon újra el kell ide jönni. 
Az már biztos, hogy osztrák barátaink jól megszerveztek mindent, hatalmas parkolók, fogadóépület, gokart pálya és sok minden egyéb fogadja az embert, mert az már most is látható, hogy hatalmas tömeg látogat el ide, főleg nyáron, plusz ebbe még bele kell számolni nagyon sok embert a tényleg csak egy ugrásra lévő Herberstein kastély és állatkert miatt is, ha ott végeznek, valószínűleg sokan leruccannak ide ejtőzni egy kicsit.
Na de vissza a tóhoz. Igen érdekes a kialakítása, mert a tavat tápláló Feistritz folyó nem a tavon folyik keresztül, hanem mellette. A folyóból veszik a vizet és a végén vissza is táplálják, de nem folyik át. Ebből egy igen érdekes dolog alakul ki, a folyó és a tó között van egy viszonylag keskeny sétaösvény, amin végig lehet sétálni (meg bringó hintózni, meg görkorcsolyázni, meg kerékpározni, meg nordic walkingozni - ezt igen sokan űzik -, meg....stb.). A területet nem rakták tele éttermekkel, kávézókkal, ezek inkább a fogadó résznél koncentrálódnak. Amúgy a tó legalább 3 az 1-ben variáció, mert lehet itt fürödni (külön gyerek részleggel, sziklákkal, mini világító toronnyal), csónakázni, vitorlázni, nyáron még menetrendszerű hajó is közlekedik. A tó teljesen körbejárható, a dombos környezet idilli elhelyezést biztosít.
A tó természetesen egy felduzzasztott tó, a Feistritz folyó, amint elhagyja a tavat, belefut a Feistritz szurdokba. Itt egy vízi erőművön bukik át, kihasználva a duzzasztás okozta energianyerési lehetőséget (egy újabb erőmű!, ráadásul egy szurdokban). Sajnos a szurdok nem látogatható (magánterület!?), pedig Natura 2000-es védettségű, tehát valószínűleg nagyon szép, már abból megítélve is, amit láttam. Azért egy kicsit bementem a szurdokba, hogy legalább a kanyaron túlra láthassak, mivel e szurdok felett helyezkedik el a már hivatkozott Herberstein vár. sajnos onnan még nem lehetett látni, így visszafordultam (amúgy az egész terület, a várral, az állatkerttel vadhálóval körbe van kerítve, csak a kapu most valami miatt nyitva volt). A másik végénél sem lehetett bemenni a szurdokba. Pedig a térkép alapján legalább 7-8 km hosszú lehet, oda-vissza egy igen szép túrát lehetett volna tenni. Hát ez van. Visszatérve a tó partjára még egy jót sétáltam és némi irigységgel tovább utaztam erről a helyről (a magyar határtól kb. 60-70 km-re van ez a hely, tehát ha valaki nyugat Magyarországon tartózkodik, vagy Burgenland és Stájerország megfelelő helyén, szerintem ez a kombináció kihagyhatatlan. Még én sem tudtam erről a helyről még a vár+állatkert kombóról, pedig eléggé tájékozott vagyok sok turisztikai dologban).

A beszámoló fotóalbuma ITT tekinthető meg!

Vissza a főoldalra (katalógus)

 Stubenbergersee
 Stubenbergersee
 Stubenbergersee
 Stubenbergersee
 Stubenbergersee
 Stubenbergersee
 Stubenbergersee
 Stubenbergersee
 Stubenbergersee
 Stubenbergersee
Stubenbergersee
 Feistritz szurdok, vízi erőmű
Feistritz szurdok, vízi erőmű
 Feistritz szurdok
 Feistritz szurdok
 Feistritz szurdok

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése