2013. április 4., csütörtök

Spielfeld, Schloß Spielfeld, SzG3



Egy újabb kastély, ahol elég jelentős ellentmondást találtam az interneten elérhető információk és az általam látottak között. Ide úgy kerültem, hogy eredetileg Mariborba akartam menni egy kis vasút fényképezésre, de elakadtam, mivel azt hittem, hogy az autópályát elkerülve be tudok jutni a városba, de egy körforgalomnál azt jelezték, hogy ha az autópálya melletti autóutat! használom, akkor is kell matrica. Hát néhány km-ért nem vettem és azzal a lendülettel visszafordultam az osztrák határ felé. Ahogy a határon átértem,balra letértem a vasútállomás felé azzal, hogy csak lesz ott valami kapás vasútügyben. Ennek az eredmény nem tartozik ide, de megdöbbenve tapasztaltam, hogy a vasúti sínek felett egy hatalmas kastély található, ezt még az én 1974-es autóatlaszom sem jelezte, amire eddig nem volt példa. Eredendően a vasútállomásról is fel lehet jutni oda egy felüljárón keresztül, de lehet tovább menni az állomás felől autóval is, ekkor balra át kell menni a vasút alatt és egy ismételt balra kanyarodás után már ott is vagyunk a vár tövénél. A korábban említett ellentmondást abban látom, hogy míg az interneten mindenféle fényképek keringenek a kastély használatáról, én meg azt tapasztaltam, hogy maga a felújítás éppen folyamatban van. Olyan, mintha a jövőben lévő funkciókat látnánk most. Szerencsére az udvarra be lehetett menni és fényképezni, igyekeztem úgy készíteni a képeket, hogy az építkezés azért ne látszódjon. Ezt tartják Stájerország egyik legszebb reneszánsz kastélyának, mivel az egyes szinteken (a legfelsőn látszik a legjobban) más méretű az emeletek magassága, ezért az ívek is mások, ez ad egy játékosságot a többi kastély hasonló belső szerkezetéhez képest.
Úgy néz ki, hogy ez is szálloda és rendezvényközpont lesz.
Még egy érdekesség: a település és a vár neve játékteret, játékmezőt jelent. Erről azt írja a Wikipedia, hogy ez az elnevezés már évszázadok óta témát ad a helybélieknek, akik lakonikusan csak azt válaszolják a kérdésekre, hogy már megszokták a nevüket.

A bejegyzés folóalbuma ITT található!

Vissza a főoldalra (katalógus)

 Schloß Spielfeld
 Schloß Spielfeld
 Schloß Spielfeld
 Schloß Spielfeld
 Schloß Spielfeld
 Schloß Spielfeld
 Schloß Spielfeld
 Schloß Spielfeld
 Schloß Spielfeld
 Schloß Spielfeld
 Schloß Spielfeld
 Schloß Spielfeld
 Schloß Spielfeld
Schloß Spielfeld

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése